BONE VITAMIN
A D-vitamin a kálcium anyagcsere egyik legbefolyásosabb szabályozója: hatására a csontépítő sejtek (osteoblastok) kálciumot építenek a csontokba, és kialakul a nagy szilárdságú, egészséges csontszövet. A D3-vitamin (kolekalciferol) állai eredetű táplálékainkban előforduló előanyaga a D-vitaminnak. A máj és vesék együttműködésével képződik belőle az aktív D-vitamin. Vitaminpótlásra való alkalmazásának nagy előnye, hogy gyakorlatilag nem lehet túladagolni. Ugyanis, ha a szervezet aktív D-vitaminnal jól ellátott, a fölösleg nem alakul át! A D-vitaminnak a csontképzésben és így a csontritkulás megelőzésében közismert hatása mellett számos egyéb, hormonszerű szerepe is van. Védi az őssejteket a sejtosztódás és sejtérés folyamán fellépő mutációk ellen. Elvetélésre „kényszeríti” a mutáns, elfajult sejteket. Egyes rákféleségekről bebizonyosodott, hogy gyakrabban fordulnak elő D vitaminhiányos populációkban, sőt közöttük a gyógyhajlam és a hagyományos kezelésre való reagálás is rosszabb. Hozzájárul a T és B limfociták (immunsejtek) „felfegyverzéséhez” is: D-vitaminhiányban nem épülnek ki e sejtek felszínén azok a receptorok, amelyekkel idegen mikroorganizmusokat felismerhetik. A limfociták száma ilyen esetben nem csökken, de működésük zavart szenved. A K-vitamin valójában nem egyetlen vegyület, hanem egy vegyületcsoport. A K1-vitamin (fillokinon) szerepe közismert a véralvadásban, míg a K2 (menakinon-7) inkább a csontanyagcserébe szól bele: csökkenti a veséken át vizelettel történő kálcium vesztést. Ezzel biztosít „építőanyagot” a csontépítő sejtek és D-vitamin számára. A K1 és K2 vitaminok élettani hatása azonban ennyire élesen nem különíthető el a szervezeten belül. Érdekes, hogy az emberi szervezet nem képes a K-vitaminok egyik fajtáját sem előállítani, de a táplálékkal felvett K1- és K2 vitaminokat képes szükséglet szerint egymásba átalakítani. Ezért K2 vitamin adagolásnál is fennáll a reális lehetősége a K1 vitamin megjelenésének, ami a szájon át szedett vérhígító kezelés hatását csökkentheti. Egyes rosszindulatú tumoros megbetegedések szintén gyakoribb előfordulást mutatnak K-vitaminhiány esetén. Az A-vitamin (szintén több vitaminhatású vegyület csoportja) élettani hatásai is szerteágazóak. Az éleslátás kialakulásában betöltött szerepe - részben antioxidánsként, részben pedig a látósejtek „dajkálása” által - közismert. Kevésbé ismert, hogy a hosszú csontok növekedéséhez nélkülözhetetlen: hiányában a növekedési porc elcsontosodása akár le is állhat. Gyerek vagy serdülőkorban ez akár törpenövés oka lehet. Továbbá valamennyi őssejtféleség szaporodásában és fejlődésében fontos szabályozó tényező. Az E vitamin potens zsíroldékony antioxidáns. Számos helyen védi az élő sejteket és membránstruktúrákat a szabadgyökök károsító hatásaival szemben. Különösen aktív, ott, ahol oxigén transzport működik (tüdő léghólyagok, tüdőkapilláris erek, citokróm-enzimek, stb.).
A természetes vitaminok, illetve a hagyományos gyártástechnológiájú készítményeik jelentős veszteséggel képesek felszívódni és a célsejtekbe jutni. a D-vitaminok kb. 40%-a vész el, a K-vitaminoknak 20-30%-a. Ez erősen függ a velük egy időben fogyasztott élelmiszerféleségtől, gyomor- és béltartalomtól. A liposzómás gyártás során, a hatóanyag részecskék külön-külön, egy, a szervezet biológiai hártyáihoz hasonló szerkezetű burokba kerülnek becsomagolásra. Mivel ez a burok hasonló szerkezetű a sejtfalakhoz, azokban feloldódva akadálytalanul juttatja tartalmát a célsejtekbe. Az így formulázott vitaminok 96%-a jut el hasznosulásra a célsejtekbe.BONE VITAMIN Liposzómás Étrendkiegészítő hatóanyagainak kiemelkedő biohasznosulásának hála naponta egyetlen teáskanálnyi adagja e csontépítéshez szükséges vitaminok teljes körű pótlását biztosítja.
Friss felmérések szerint elsősorban nagy serdülők és 60 évfelettiek vitaminpótlására ajánlott, de minden további alábbi esetbenhozzájárul az egészség karbantartásához:D-vitamin hiányos étrend és életmód esetén D vitamin pótlására(tejtermék szegény étrend, napfényhiányos életmód).Csontosodási zavarok megelőzésére, időskori csontritkuláskockázatának csökkentésére, már fiatal felnőttkortól.Csontritkulás és egyéb csontosodási zavar előrehaladásánaklassítására.Csonttörésből való felépülés időszakában. Krónikus betegekétrendjének kiegészítésére.Rosszindulatú megbetegedésben szenvedők étrendjénekkiegészítésére a kezelés előkészítésére, illetve felépülési szakaszban.Immunhiányos állapotokban D-vitamin pótlás céljából.
Eredeti lezárt flakonjában, sötét helyen, napfénytől és sugárzó hőtől védetten egy évig tárolható. Lejárati idő a címkén feltüntetve. Felbontás után javasolt hűtőszekrényben tartani, és 3 hónapon belül el kell fogyasztani. Hosszas tárolás során az alján üledék képződhet, ami a készítmény minőségét nem befolyásolja. Ilyen esetben kitöltés előtt kíméletesen felrázandó. Kisgyermekektől biztonságosan elzárva tartandó.
Javasolt adag naponta egy alkalommal 5 ml (csomagbanmellékelt mérőkanálnyi vagy kb. egy teáskanálnyi). Kellemes ananász ízű –így önmagában is fogyasztható, vagy tetszőleges folyadékban (ivóvíz, tea, gyümölcsléstb.) elkeverve. Ne keverje forró vagy alkoholtartalmú italokba. Amennyibenkiöntés előtt üledéket lát a flakonban, kíméletesen rázza fel, kinyitás előtt!A javasolt napi adagot ne lépje túl. Nagymértékű túladagolásaátmeneti puffadást, görcsös ozmótikus hasmenést okozhat. Orvosi beavatkozást eznem igényel. A hasmenést tüneti szerekkel csillapítani nem célszerű. Minélhamarabb ürül ki a fölösleges szójalecitin, annál hamarabb szűnik meg a panasz!A készítmény szója eredetű összetevőt tartalmaz, ezért szója allergiábankerülendő. Szájon át szedett véralvadásgátló kezeléssel egy időben csakkezelőorvos tájékoztatását követően, tanácsai alapján szedhető. Krónikusgyógyszerszedés esetén kezelőorvos vagy gyógyszerész tanácsai szerint szedhető.Felnőttek számára formulázott készítmény – kisgyermekeknek nem ajánlott.Várandós és szoptatós anyáknak ismeretek hiányában nem ajánlott!Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti aváltozatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot.Általános tájékoztatás céljára az ismertetőt írta Dr. GothárdCsaba orvos, étrendkiegészítő-tanácsadó. Nem szolgál betegségek felmérésére,kezelésére. Nem helyettesíti az orvosi ellátást.